A következő címkéjű bejegyzések mutatása: program. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: program. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. december 19., csütörtök

A hobbit - Smaug pusztasága


filmkatalogus.hu
Megnéztük A hobbit második részét, nevezetesen Smaug pusztaságát. Lényegesen jobb érzésekkel hagytam el a mozit, mint a Váratlan utazás után, amit nem igazán tudtam hová tenni. A történet-formába beletuszkolt harmad-könyv érezhetően erőltetett részeket kapott, ugye erről már sokat hallottunk, pl. a "végső nagy összecsapás", amely a könyvben nem is volt olyan nagy és persze nem végső, de kell az izgalom a film végére.


Talán, ha nem könyv-adaptáció lenne, akkor nem lenne összehasonlítgatás (ami hozzáteszem tök felesleges). Azonban ha egy könyv tartalmazza az eredeti sztorit, akkor óhatatlanul felmerülnek olyan problémák, amit filmre nem lehet átültetni, főként ha külön-külön kalandfilmnek beillő trilógiát akarunk kihámozni e meséből.

Nos, e második résznek inkább volt történet-formája és izgalmas jelenetei! Szerintem még a nem-rajongókat is lenyűgözi Bilbó és Smaug első találkozása. Akkor tényleg markoltam a karfát, pedig tudtam, hogy hobbitunk nem vész el a történet közepén. Persze itt is voltak "ez most mi??" jelenetek, pl. hogy kerül a képbe Legolas (akit múlt időben játszódó események dacára, bizony öregebb kiadásban látunk).

Összességében kárpótol minket a látvány ezekért a stilisztikai hibákért. Azért lássuk be, fel kellett egy kicsit turbózni e nem túl hosszú meseregény-töredék cselekményét, hogy cinemacity-kompatibilissé váljon. Szóval, a látvány olykor tényleg magával ragad. Ezen nem feltétlenül a számítógépes grafikát értjük, hanem ezen kívül Új-Zéland hegyeit madártávlatból. Ha valami, akkor ez valóban olyan mozi, amit érdemes 3D-ben megnézni.

Amiért szeretjük a Smaug pusztaságát: elsősorban a látvány; akár fantasy-fanok vagyunk, akár nem, a tökéletesen felépített világ (ez persze Tolkien érdeme); a színészek játéka/hangja (az eredeti verzióban); olykor-olykor a jól eltalált feszültségkeltés; a nosztalgikus érzések a GYU iránt (amit erősítenek a direkt utalások).

(TE)

A film feliratos trailer-e:



A hobbit - Váratlan utazás kritikája a Prizmán: Egy új világ kapujában
A hobbit - Smaug pusztasága kritika a Cinematrixon: Törp-tünde szerelemmel sokkol a Hobbit 2


 J.R.R. Tolkien: A babó

Ki tudod kölcsönözni?
Katalógus 2
Katalógus 3


J.R.R. Tolkien: A hobbit (a két könyv egy és ugynaz)

Kölcsönözhető?



J.R.R. Tolkien: A hobbit vagy: Oda-vissza (más fordító)

Kölcsönözhető?


A FILM

2013. december 5., csütörtök

Állatok Mikulása a Rex Kutyaotthonban

A Rex Kutyaotthon felhívása következik. Látogass ki hozzájuk szombaton, és szerezz egy-két ebnek is szép karácsonyt!

Kedves Állatbarát!


Nagy szeretettel hívjuk Önt és kedves családját, a december 7-én megrendezésre kerülő

családi rendezvényeinkre. 
A délelőtt folyamán a Lóversenytéri Közösségi Házban alapítványunk „ősember hordájának” színielőadásán megtudhatják, miként háziasította az ember a kutyát, majd Sasvári Sándor és a Hahó Együttes részvételével fergeteges koncertre invitáljuk Önöket.

Kora délután az Állatok Mikulása megérkezik a Rex Állatszigetre is, teli zsákjában élő  

betlehemmel és vidám programokkal.

További információk: Rex Kutyaotthon

 

2013. október 19., szombat

Primanima Animációs Filmfesztivál

Fesztiválközpont: Jókai Mór Művelődési Központ (2040 Budaörs, Szabadság út 26.)


2013. október 23. - 2013. október 26.

A fesztivál rövidfilmjei itt! 

Néhány film ismertetője:

Tito a frigóban 
"Max Andersson és Lars Sjunnesson svéd képregénygrafikusok a közösen készített Bosnian Flat Dog (A bosnyák laposkutya) című képregényük bemutató-körútjára érkeznek az egykori jugoszláv tagországokba. Csomagtartójukban nem más, mint a mumifikálódott Tito marsall utazik velük.
A hulladékokból összeeszkábált animációs figurákkal forgatott szuper8-as szürkés, "
fekete-fehér jelenetek a MiniDV-s dokumentumfelvételekkel keverve tökéletes természetességgel kapcsolódnak egybe.
Egyszerűsített szépség
"Az Egyszerűsített szépség Terence Nance lenyűgözően egyedi stílusú első nagyjátékfilmje. A film a rendező-főszereplő Terence és egy bájos fiatal hölgy (Namik Minter) egyszerre plátói és romantikus kapcsolát dokumentálja magával ragadó éleslátással, érzékenységgel és derűvel. Az élőszereplős felvételeket többféle stílusú animációs betéttel vegyítő alkotásban feloldódnak a fikciós, a dokumentum- és a kísérleti film közti határok, miközben feltárulkozik előttünk Terence képzelet- és érzelemvilága, ahogy újra és újra felidézi életének egy bizonyos pillanatát."
Az éjszaka meséi
"Az éjszaka meséiben hat egzotikus mese kel életre, melyekben Tibettől kezdve a középkori Európán át az azték birodalmon keresztül az afrikai szavannákra, sőt, még a túlvilágra is eljutunk. A csavaros történelmi tündérmeséket sárkányok, vérfarkasok, elrabolt hercegnők, boszorkányok és beszélő óriásméhek népesítik be. A 2011-es Berlinálén bemutatott alkotás az elismert francia animációs szerző, a Kirikou-filmeket jegyző Michel Ocelot első egész estét betöltő 3D-s mesefilmje."